Add parallel Print Page Options

A csillagimádás büntetése

Abban az időben - így szól az Úr -, kiszórják majd sírjukból Júda királyainak és vezéreinek csontjait, a papoknak, a prófétáknak és Jeruzsálem lakosainak csontjait.

Kiterítik azokat a nap, a hold és az ég egész serege elé, amelyeket szerettek, tiszteltek és követtek, amelyekhez folyamodtak, és amelyek előtt leborultak. Nem szedik össze, nem temetik el, trágyává lesznek a föld színén.

Akik pedig megmaradnak ebből a gonosz nemzetségből, az egész maradék, inkább választaná majd a halált, mint az életet bárhol, ahová a megmaradtakat szétszórtam - így szól a Seregek Ura.

Izráel konoksága

Mondd meg nekik, hogy így szól az Úr: Ha elesik valaki, nem kel-e föl? Ha helytelen útra tér, nem fordul-e vissza?

Miért tért tévútra ez a nép, miért tévelyeg állandóan Jeruzsálem? Miért ragaszkodik a csalárdsághoz, és miért nem akar megtérni?

Figyeltem, és hallottam, hogy nem őszintén beszélnek. Senki sem bánja gonoszságát, és nem mondja: Mit tettem?! Mindenki össze-vissza futkos, mint a harcban száguldozó lovak.

Még a gólya is, az égen, tudja költözése idejét, a gerlice, a fecske és a daru is vigyáz, mikor kell megjönnie, csak az én népem nem ismeri az Úr törvényét.

Hogyan mondhatjátok: Bölcsek vagyunk, nálunk van az Úr tanítása! Hiszen hazugsággá tette ezt az írástudók hazug tolla!

Szégyent vallottak a bölcsek, megijedtek, zavarba jöttek. Mit is ér a bölcsességük, ha megvetették az Úr igéjét?!

Az ítélet súlyos lesz

10 Azért asszonyaikat másoknak adom, mezőiket a hódítóknak, mert apraja-nagyja mind nyerészkedésre adta magát, prófétája és papja mind hamisságot művel.

11 Népem baját úgy gyógyítják, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! - de nincs békesség!

12 Szégyenkezniük kellene, mert utálatos, amit tettek. De nem akarnak szégyenkezni, és már pirulni sem tudnak. Azért elesnek az összeomláskor, elbuknak a megtorlás idején! - mondta az Úr.

13 Szüretelni akartam náluk - így szól az Úr -, de nincs szőlő a tőkén, nincs füge a fán, levele is elhervadt. Ezért sorsukra hagyom őket.

14 Miért maradunk veszteg? Gyűljetek össze, menjünk az erős városokba, hogy ott nyugton legyünk! De Istenünk, az Úr úgy ad nyugtot, hogy mérget ad innunk, hiszen vétkeztünk az Úr ellen.

15 Békességre várunk, de nem lesz semmi jó; a gyógyulás idejére, de jön a rettegés.

16 Dán felől hallatszik lovainak prüszkölése, méneinek nyerítésétől reng az egész föld. Megérkezve megemésztik az egész országot: a várost és lakóit.

17 Bizony, mérges kígyókat küldök rátok, amelyeken nem fog a varázslás, és megmarnak benneteket! - így szól az Úr.

A próféta elsiratja népét

18 Gyógyíthatatlan vagyok, gond terhel, beteg a szívem.

19 Népem kiáltása hangzik messze földről: Hát nincs az Úr a Sionon? Nincs már ott Királya? Miért bosszantottak engem bálványokkal, idegen hiábavalóságokkal?

20 Elmúlt az aratás, véget ért a nyár, és mi nem szabadultunk meg!

21 Népem összetörése engem is összetört; gyászolok, rémület fogott el.

22 Nincs balzsamolaj Gileádban, nincs ott orvos? Miért nem tud begyógyulni népemnek a sebe?

23 Bárcsak a fejem víznek, és a szemem könnynek forrásává válnék! Éjjel-nappal siratnám népem megöltjeit.

Abban az idõben, azt mondja az Úr, kihányják majd Júda királyainak csontjait és az õ fejedelmeinek csontjait, a papok csontjait és a próféták csontjait és Jeruzsálem lakosainak csontjait az õ sírjaikból;

És kiterítik azokat a napra és a holdra és az égnek minden serege elé, amelyeket szerettek, és a melyeknek szolgáltak, és a melyek után jártak, és a melyeket kerestek, és a melyek elõtt leborultak; nem szedetnek össze, el sem temettetnek, ganéjjá lesznek a föld színén!

És inkább választja a halált, mint az életet az egész maradék, [mindazok,] a kik megmaradtak a gonosz nemzetségbõl, mindazokon a helyeken; [a hol] megmaradtak, a hová kiûztem õket; azt mondja a Seregek Ura!

Ezt is mondjad nékik: Így szól az Úr: Úgy esnek-é el, hogy fel nem kelhetnek? Ha elfordulnak, nem fordulhatnak-é vissza?

Miért fordult el ez a nép, Jeruzsálem [népe,] örök elfordulással? A csalárdságnak adták magokat, visszafordulni nem akarnak.

Figyeltem és hallottam: nem igazán beszélnek, senki sincs, a ki megbánja az õ gonoszságát, ezt mondván: Mit cselekedtem? Mindnyájan az õ futó-pályájokra térnek, mint a harczra rohanó ló.

Még az eszterág is tudja a maga [rendelt] idejét az égben, és a gerlicze, a fecske és daru is megtartják, hogy mikor kell elmenniök, de az én népem nem tudja az Úr ítéletét!

Hogyan mondhatjátok: Bölcsek vagyunk, és az Úr törvénye nálunk van? Bizony ímé hazugságra munkál az írástudók hazug tolla!

Megszégyenülnek a bölcsek, megrémülnek és megfogattatnak! Ímé, megvetették az Úr szavát; micsoda bölcsességök van tehát nékik?

10 Azért az õ feleségeiket idegeneknek adom, mezõiket hódítóknak; mert kicsinytõl fogva nagyig mindnyájan nyereség után nyargalnak; a prófétától fogva a papig mindnyájan hamisságot ûznek.

11 És hazugsággal gyógyítgatják az én népem leányának romlását, mondván: Békesség, békesség, és nincs békesség!

12 Szégyenkezniök kellene, hogy útálatosságot cselekedtek; de szégyenkezni nem szégyenkeznek, még pirulni sem tudnak: ezért elesnek majd az elesendõkkel; az õ megfenyíttetésök idején elhullanak, azt mondja az Úr.

13 Végképen véget vetek nékik, azt mondja az Úr! Nincs gerezd a szõlõtõkén, nincs füge a fügefán, a levele is elhervadt; azt teszem azért, hogy tovavigyék õket.

14 Miért ülünk [még?] Gyûljetek össze, és menjünk be az erõsített városokba, és hallgassunk ott; mert az Úr, a mi Istenünk hallgatásra juttatott minket, és mérges vizet adott innunk; mert vétkeztünk az Úr ellen!

15 [Miért] békességre várni, holott nincs semmi jó; gyógyító idõre, holott ímé [itt] van az ijedelem.

16 Dántól fogva hallatszik az õ lovainak tüsszögése; méneinek nyerítõ hangjától reng az egész föld; és eljõnek és megemésztik e földet és mindenét, a mije van, a várost és annak lakóit.

17 Mert ímé, én vipera-kígyókat bocsátok reátok, a melyek ellen nincsen varázslás, és megmarnak titeket, azt mondja az Úr!

18 Megnyugodhatom-é a nyomorúság felett? Szívem eleped én bennem!

19 Ímé, az én népem leányának kiáltó szava a messze földrõl: Nincsen-é ott az Úr a Sionon? Nincsen-é azon az õ királya? Miért ingereltek fel engem az õ faragott bálványaikkal, az idegen semmiségekkel?

20 Elmult az aratás, elvégzõdött a nyár, és mi nem szabadultunk meg!

21 Az én népem leányának romlása miatt megromlottam, szomorkodom, iszonyat fogott el engem!

22 Nincsen-é balzsamolaj Gileádban? Nincsen-é ott orvos? Miért nem gyógyíttatott meg az én népem leánya?