Add parallel Print Page Options

27  Jób pedig folytatá az õ beszédét, monda:

Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserûséggel illette az én lelkemet,

Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;

Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!

Távol legyen tõlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.

Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.

Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.

Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az õ lelkét?

Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljõ a nyomorúság reá?

10 Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?

11 Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.

12 Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!

13 Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentõl, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:

14 Ha megsokasulnak is az õ fiai, a kardnak [sokasulnak meg,] és az õ magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.

15 Az õ maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az õ özvegyeik meg sem siratják.

16 Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:

17 Összeszerezheti [ugyan,] de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.

18 Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csõsz-csinálta kunyhó.

19 Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.

20 Meglepi õt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.

21 Felkapja õt a keleti szél és elviszi, elragadja õt helyérõl.

22 [Nyilakat] szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elõl.

23 Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik õt az õ lakhelyébõl.

27 Ezután Jób így folytatta:

„Az élő Istenre mondom, aki elvette igazságomat,
    és a Mindenhatóra, aki lelkem megkeserítette,
hogy amíg csak élek, míg van bennem lélek,
    míg Isten lehelete éltet,
ajkam nem mond valótlant,
    nyelvem nem szól hazugságot!
Isten ments, hogy igazat adjak nektek!
    Halálomig kitartok ártatlanságom mellett.
Ragaszkodom hozzá, hogy igazságos vagyok,
    nem vádol lelkiismeretem egyetlen napomért sem!
Ellenségeim jussanak a bűnösök sorsára,
    büntessék meg azokat, akik ellenem támadnak!
Mert nincs remény az istentelenek számára,
    mikor kivágja őket Isten,
    mikor elkéri tőlük lelküket!
A bajban hiába kiáltanak hozzá,
    nem hallgatja meg őket.
10 Nem gyönyörködhetnek többé a Mindenhatóban,
    nem hívhatják segítségül Istent soha többé.

11 Figyeljetek rám,
    hadd tanítsalak benneteket Isten hatalmáról,
    megmutatom nektek a Mindenható terveit!
12 Hiszen ti Isten erejét saját szemetekkel láttátok,
    hogyan mondhattok hát ilyen ostobaságokat?

[13] [a] A gonoszok számára ezt készítette Isten,
    a kegyetlen nyomorgatók ezt kapják
    örökségül a Mindenható kezéből.
14 Még ha sok gyermeket nevel is, azokra mind halál vár,
    utódainak még kenyér sem jut elég.
15 Akik az éhséget túlélik, azokat járvány öli meg,
    özvegyeik sem siratják el őket.
16 Rakásra gyűjti a gazdag a pénzt, mint a port,
    és a drága ruhákat, mint az agyagot,
17 de amit összegyűjtött, az másoké lesz,
    igazak viselik majd ruháit,
    ártatlanok használják a pénzét.
18 A gonosz felépíti házát, de az nem lesz tartós,
    mint a csőszkunyhó, vagy a pókháló,
    elpusztul hamar.
19 Egyik este gazdagon fekszik le,
    másnap reggel már szegényen ébred.
20 Rémület tör rá, mint váratlan árvíz,
    elragadja az éjjeli forgószél.
21 Felkapja a keleti szél, és elfújja,
    messze sodorja otthonától,
22 rázúdul kíméletlenül,
    hiába menekül előle.
23 Akik látják, összecsapják kezüket,
    mikor a gonosz menekül,
    s gúnyolódva sziszegnek utána.”

Footnotes

  1. Jób 27:13 Bár a szöveg nem említi, többen úgy gondolják, hogy a 13–23 versekben Cófár válaszol Jóbnak.