Add parallel Print Page Options

A bálványimádásra csábítók büntetése

13 Tartsatok meg és teljesítsetek minden igét, amelyet én parancsolok nektek! Semmit se tégy hozzá, se el ne végy belőle!

Ha próféta vagy álomlátó támad közötted, és jelet vagy csodát ad tudtodra,

és bekövetkezik az a jel vagy csoda, amelyről beszélt neked, és azt mondta, hogy kövessünk és tiszteljünk más isteneket, akiket nem ismertél,

akkor se hallgass annak a prófétának a beszédére, vagy arra az álomlátóra, mert csak próbára tesz benneteket Istenetek, az Úr, hogy megtudja, valóban teljes szívvel és lélekkel szeretitek-e Isteneteket, az Urat.

Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, és őt féljétek, az ő parancsait tartsátok meg, és az ő szavára hallgassatok, őt tiszteljétek, és hozzá ragaszkodjatok!

Annak a prófétának és annak az álomlátónak pedig meg kell halnia, mert el akart téríteni Istenetektől, az Úrtól, aki kihozott benneteket Egyiptom földjéről, és kiváltott a szolgaság házából. El akart tántorítani arról az útról, amelyet megparancsolt neked Istened, az Úr, hogy azon járj, azért takarítsd ki a gonoszt a magad köréből!

Ha testvéred, anyádnak a fia, vagy a saját fiad, leányod, kedvelt feleséged vagy testi-lelki jó barátod titokban így csábítgat: Menjünk és tiszteljünk más isteneket, akiket nem ismertél te sem, atyáid sem,

azoknak a népeknek az istenei közül, akik körülötted vannak, akár közel, akár távol, a föld egyik végétől a föld másik végéig,

ne engedj neki, és ne hallgass rá, ne szánd meg, ne kíméld és ne mentegesd azt,

10 hanem öld meg irgalom nélkül! Te emelj rá először kezet, amikor kivégzik, és csak azután az egész nép!

11 Kövezd halálra, mert arra törekedett, hogy eltántorítson Istenedtől, az Úrtól, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.

12 Hallja meg az egész Izráel, és féljen, és többé senki se cselekedjék ilyen gonosz dolgot köztetek!

13 Ha valamelyik városodról, amelyet Istened, az Úr ad neked, hogy ott lakj, azt hallod, hogy

14 elvetemült emberek támadtak köztetek, akik eltántorítják városuk lakóit, ezt mondván: menjünk, tiszteljünk más isteneket, akiket nem ismertetek,

15 akkor keress, kutass és kérdezz utána alaposan, és ha valóban igaz a dolog, és megtörtént ez az utálatosság közöttetek,

16 irgalom nélkül hányd kardélre annak a városnak a lakóit, és irtsd ki minden benne levővel együtt, még az állatokat is hányd kardélre!

17 Összes zsákmányát pedig gyűjtsd a város terének a közepére, azután égesd fel a várost összes zsákmányával együtt, Istenednek, az Úrnak szóló teljes áldozatul. Maradjon örökre romhalmaz, ne építsétek fel többé!

18 Semmi se tapadjon kezedhez abból, ami kiirtandó, hogy így elforduljon rólad az Úr izzó haragja, és irgalmazzon neked, és irgalmában megszaporítson, ahogyan azt esküvel ígérte atyáidnak,

19 ha hallgatsz Istenednek, az Úrnak szavára, és megtartod minden parancsolatát, amelyeket én ma parancsolok neked, és azt cselekszed, amit helyesnek tart Istened, az Úr.

13  Mikor te közötted jövendõmondó, vagy álomlátó támad és jelt vagy csodát ád néked;

Ha bekövetkezik is az a jel vagy a csoda, a melyrõl szólott vala néked, mondván: Kövessünk idegen isteneket, a kiket te nem ismersz, és tiszteljük azokat:

Ne hallgass efféle jövendõmondónak beszédeire, vagy az efféle álomlátóra; mert az Úr, a ti Istenetek kísért titeket, hogy megtudja, ha szeretitek-é az Urat, a ti Isteneteket teljes szívetekbõl, és teljes lelketekbõl?

Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, és õt féljétek, és az õ parancsolatait tartsátok meg, és az õ szavára hallgassatok, õt tiszteljétek, és õ hozzá ragaszkodjatok.

Az a jövendõmondó pedig vagy álomlátó ölettessék meg; mert pártütést hirdetett az Úr ellen, a ti Istenetek ellen, a ki kihozott titeket Égyiptom földébõl, és megszabadított téged a szolgaságnak házából; hogy elfordítson téged arról az útról, a melyet parancsolt néked az Úr, a te Istened, hogy azon járj. Gyomláld ki azért a gonoszt magad közül.

Ha testvéred, a te anyádnak fia, vagy a te fiad vagy leányod, vagy a kebleden lévõ feleség, vagy lelki-testi barátod titkon csalogat, mondván: Nosza menjünk és tiszteljünk idegen isteneket, a kiket nem ismertetek sem te, sem atyáid.

Ama népek istenei közül, a kik körültetek vannak, közel hozzád vagy távol tõled, a földnek [egyik] végétõl a [másik] végéig:

Ne engedj néki, és ne hallgass reá, ne nézz reá szánalommal, ne kíméld és ne rejtegesd õt;

Hanem megölvén megöljed õt; a te kezed legyen elõször rajta az õ megölésére, azután pedig az egész népnek keze.

10 Kövekkel kövezd meg õt, hogy meghaljon; mert azon igyekezett, hogy elfordítson téged az Úrtól, a te Istenedtõl, a ki kihozott téged Égyiptomnak földébõl, a szolgaságnak házából;

11 És hallja meg az egész Izráel, és féljenek és ne cselekedjenek többé ahhoz hasonló gonoszt te közötted.

12 Ha valamelyikben a te városaid közül, a melyeket az Úr, a te Istened ád néked, hogy ott lakjál, ezt hallod mondani:

13 Emberek jöttek ki közüled, istentelenségnek fiai, és elfordítják városuk lakosait, mondván: Nosza, menjünk és tiszteljünk idegen isteneket, a kiket nem ismertetek:

14 Akkor keress, kutass és szorgalmatosan tudakozódjál, és ha igaz, és bizonyos a dolog, és megtörtént az efféle útálatosság közötted:

15 Hányd kard élére annak a városnak lakosait; áldozd fel azt mindenestõl, a mi benne van; a barmát is kard élére [hányd.]

16 És a mi préda van benne, hordd mind együvé az õ piaczának közepére, és égesd meg a várost tûzzel és annak minden prédáját is teljes áldozatul az Úrnak, a te Istenednek, és legyen rom mind örökké, [és] soha többé fel ne építtessék.

17 Ne ragadjon semmi a te kezedhez abból az átokra valóból, hogy szûnjék meg az Úr haragjának búsulása, és könyörületes legyen hozzád, és könyörüljön rajtad, és megszaporítson téged, a miképen megesküdt a te atyáidnak,

18 Ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, megtartván minden õ parancsolatát, a melyeket én ma parancsolok néked, hogy azt cselekedjed, a mi igaz az Úrnak, a te Istenednek szemei elõtt.