Add parallel Print Page Options

Áronnak és fiainak pappá szentelése

Azután így beszélt Mózeshez az Úr:

Fogd Áront a fiaival együtt, meg a ruhákat és a fölkenéshez való olajat, továbbá a vétekáldozati bikát, a két kost és egy kosár kovásztalan kenyeret.

A nép egész közösségét pedig gyűjtsd a kijelentés sátrának a bejáratához.

Mózes úgy cselekedett, ahogyan parancsolta neki az Úr. A közösség is odagyűlt a kijelentés sátrának a bejáratához.

Akkor Mózes elmondta a közösségnek, hogy mit kell tenni az Úr parancsa szerint:

Mózes odavezette Áront és fiait, és megmosta őket vízzel.

Ráadta Áronra a köntöst, és felövezte övvel, azután felöltöztette palástba, és ráadta az éfódot, felövezte az éfód övével, és megerősítette azt rajta.

Föltette rá a hósent is, a hósenbe pedig beletette az úrímot és a tummímot.

A fejére föltette a süveget, a süvegre pedig elől odatette az arany homlokdíszt, a szent fejdíszt, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.

10 Azután fogta Mózes a fölkenésre való olajat, és megkente vele a hajlékot és ami csak benne volt. Így szentelte föl azokat.

11 Hintett belőle az oltárra is hétszer, majd megkente az oltárt és minden fölszerelését, a medencét is az állványával együtt, hogy fölszentelje azokat.

12 Azután öntött a fölkenésre való olajból Áron fejére, és fölkente, hogy fölszentelje őt.

13 Odavezette Mózes Áron fiait is, felöltöztette őket köntöseikbe, és felövezte őket övvel, azután felkötötte rájuk a papi süveget, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.

A papszentelési áldozatok

14 Azután odahozatta a vétekáldozati bikát, Áron és fiai pedig rátették kezüket a vétekáldozati bika fejére.

15 Miután levágták, vette Mózes a vért, és megkente ujjával az oltár szarvait körös-körül. Így mutatott be vétekáldozatot az oltárért. A többi vért pedig odaöntötte az oltár aljára. Így szentelte föl, engesztelést végezvén érte.

16 Majd vette az egész kövérjét, ami a beleken volt, meg a májon levő hártyát és a két vesét a rajtuk levő kövérjével, és elfüstölögtette Mózes az oltáron.

17 A bikát a bőrével, húsával és ganéjával együtt elégette a táboron kívül, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.

18 Azután odahozatta az égőáldozati kost, Áron és fiai pedig rátették kezüket a kos fejére.

19 Miután levágták, Mózes körös-körül az oltárra hintette a vért.

20 Földarabolta a kost darabjaira és elfüstölögtette Mózes a fejet, a darabokat és a hájat.

21 A belet és a lábszárakat megmosta vízben, és elfüstölögtette Mózes az egész kost az oltáron. Égőáldozat volt ez kedves illatul, tűzáldozat az Úrnak, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.

22 Azután odahozatta a másik kost, a felavatási kost, Áron és fiai pedig rátették kezüket a kos fejére.

23 Miután levágták, vett Mózes a vérből és megkente Áron jobb fülének a cimpáját, a jobb keze hüvelykujját és a jobb lába nagyujját.

24 Odahozatta Áron fiait is, és megkente Mózes a vérrel a jobb fülük cimpáját, a jobb kezük hüvelykujját és a jobb lábuk nagyujját. A többi vért ráhintette Mózes körös-körül az oltárra.

25 Akkor vette a kövérjét, a farkat és mindazt a kövérjét, ami a beleken van, meg a májon levő hártyát és a két vesét a rajtuk levő kövérjével, végül a jobb combot.

26 A kovásztalan kenyerek kosarából pedig, amely az Úr előtt volt, kivett egy kovásztalan lepényt, egy olajos lepényforma kenyeret, meg egy lángost, és rárakta a kövérjére meg a jobb combra.

27 Mindezeket Áronnak és fiainak kezébe adta, s ők felmutatták azokat felmutatott áldozatként az Úr színe előtt.

28 Majd kivette a kezükből és elfüstölögtette az oltáron, az égőáldozatra téve. Fölavatási áldozat volt ez kedves illatul, tűzáldozat az Úrnak.

29 Akkor fogta Mózes a szegyet és felmutatta azt felmutatott áldozatként az Úr színe előtt. A fölavatási áldozati kosból Mózes része lett ez, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.

30 Azután vett Mózes a fölkenésre való olajból, meg a vérből, amely az oltáron volt, és ráhintette Áronra és ruháira, meg a fiaira és fiainak a ruháira is. Így szentelte meg Áront és ruháit, meg a fiait és fiainak a ruháit is.

31 Azután ezt mondta Mózes Áronnak és fiainak: Főzzétek meg a húst a kijelentés sátrának a bejáratánál, és ott egyétek meg azt a fölavatási áldozat kosarában levő kenyérrel együtt, ahogy megparancsoltam: Áron és fiai egyék meg azt.

32 Ami pedig megmarad a húsból és kenyérből, azt égessétek el.

33 Ne távozzatok el a kijelentés sátrának a bejáratától hét napig, addig a napig, amelyen befejeződnek fölavatásotok napjai. Mert hét napig tart a fölavatásotok.

34 Azt parancsolta az Úr, hogy továbbra is úgy történjék az engesztelés értetek, ahogyan ezen a napon történt.

35 Maradjatok a kijelentés sátrának a bejáratánál éjjel-nappal hét napig, és teljesítsetek szolgálatot az Úr előtt, hogy meg ne haljatok, mert ezt a parancsot kaptam.

36 Áron és fiai megtették mindazt, amit az Úr parancsolt Mózes által.

Szóla továbbá az Úr Mózesnek, mondván:

Vegyed Áront és az õ fiait is vele, és az öltözeteket, a kenetnek olaját, és bûnért való áldozati tulkot, két kost és egy kosár kovásztalan kenyeret.

És az egész gyülekezetet gyûjtsd egybe a gyülekezet sátorának nyílásához.

És a képen cselekedék Mózes, a mint az Úr parancsolta vala néki, és egybe gyûle a gyülekezet a gyülekezet sátorának nyílásához.

Akkor monda Mózes a gyülekezetnek: Ez a dolog, a mit az Úr parancsolt cselekedni.

És elõállatá Mózes Áront és az õ fiait, és megmosá õket vízzel.

És reá adá [Áronra] a köntöst, és felövezé õt az övvel, és reáveté a palástot, az efódot is reáadá, és felövezé az efód övével, és megerõsíté azt rajta.

És feltevé arra a hósent, és betevé a hósenbe az Urimot és a Thummimot.

Azután feltevé fejére a süveget, és elõl odatevé a süvegre az arany lapot, a szent koronát, a mint parancsolta vala az Úr Mózesnek.

10 Vevé Mózes a kenetnek olaját is, és megkené a hajlékot minden bennevalóval egybe, és felszentelé azokat.

11 És hinte abból az oltárra is hétszer, és felkené az oltárt és annak minden edényét, a mosdómedenczét is a lábával együtt, hogy azokat megszentelje.

12 Az Áron fejére is tölte a kenetnek olajából, és megkené õt, hogy felszentelje õt.

13 És elõállatá Mózes az Áron fiait is, és felöltözteté azokat is az õ köntöseikbe, és felövezé õket övvel, felköté nékik a süvegeket is, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.

14 Azután elõhoza egy tulkot a bûnért való áldozatra, és Áron az õ fiaival egybe a bûnért való áldozat tulkának fejére tevé az õ kezét.

15 És miután megölték azt, võn Mózes annak vérébõl, és tõn az újjával az oltárnak szarvaira köröskörül, és megtisztítá az oltárt, a többi vért pedig önté az oltárnak aljára; és felszentelte azt, hogy engesztelést szerezzen rajta.

16 Azután vevé mindazt a kövérséget, a mely annak a bélin vala, és a máj hártyáját, és a két veséjét és azoknak kövérségét, és elfüstölögteté Mózes [azokat] az oltáron.

17 A tulkot pedig, azaz annak bõrét, húsát és ganéját megégeté tûzzel a táboron kivül, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.

18 Azután elõállatá az égõáldozatra való kost, és Áron és az õ fiai rátevék kezeiket a kos fejére.

19 És megölék [azt]; Mózes pedig elhinté a vért az oltárra köröskörül.

20 És a kost tagjaira vagdalák, és Mózes elfüstölögteté annak a fejét, a tagjait és a kövérjét.

21 A beleket pedig és a lábszárakat megmosta vízben, és elfüstölögteté Mózes az egész kost az oltáron. Kedves illatú égõáldozat ez, tûzáldozat ez az Úrnak, a mint megparancsolta vala az Úr Mózesnek.

22 Azután elõállatá a másik kost is, a felavatási kost, és rátevék Áron és az õ fiai kezeiket a kos fejére.

23 És megölék azt; Mózes pedig võn annak vérébõl, és tõn abból az Áron jobb fülének czimpájára, és jobb kezének hüvelykére és jobb lábának hüvelykére.

24 Elõállatá az Áron fiait is, és tõn Mózes a vérbõl azok jobb fülének czimpájára, és jobb kezöknek hüvelykére és jobb láboknak hüvelykére; azután oda tölté Mózes a vért az oltárra köröskörül.

25 És vevé a kövérjét és a farkát és mindazt a kövérjét, a mely a bélen van, továbbá a máj hártyáját, és a két vesét azoknak kövérjével egybe, és a jobb lapoczkát;

26 És a kovásztalan kenyerek kosarából, a mely az Úr elõtt vala, võn egy kovásztalan lepényt, egy olajos kalácsot, és egy pogácsát, és raká [azokat] a kövérségekre és a jobb lapoczkára;

27 És tevé mindezeket az Áron kezeire és az õ fiainak kezeire, és meglóbáltatá azokat az Úr elõtt.

28 Azután elvevé azokat Mózes az õ kezeikbõl, és elfüstölögteté az oltáron az egészen égõáldozattal egybe. Felavatási áldozatok ezek, kedves illatú tûzáldozat ez az Úrnak.

29 Elvevé pedig Mózes a szegyet, és meglóbálá azt az Úr elõtt; a felavatási kosból a Mózes része lõn ez, a mint megparancsolta vala az Úr Mózesnek.

30 Azután võn Mózes a kenetnek olajából és a vérbõl, a mely az oltáron vala, és meghinté Áront és az õ ruháit, az õ fiait és az õ fiainak ruháit õ vele együtt, és megszentelé Áront és az õ ruháit, és az õ fiait és az õ fiainak ruháit õ vele együtt.

31 És monda Mózes Áronnak és az õ fiainak: Fõzzétek meg a húst a gyülekezet sátorának nyílásánál, és ott egyétek meg azt és a kenyeret, a mely a felavatási áldozat kosarában van, a miképen megparancsoltam, mondván: Áron és az õ fiai egyék meg azt.

32 A mi pedig megmarad a húsból és kenyérbõl, tûzzel égessétek meg.

33 De a gyülekezet sátorának nyílásán ki ne menjetek hét napig, addig a napig, a melyen betelnek a ti felavatástoknak napjai, mert hét nap avat fel benneteket [az] [Úr.

34 A miképen e napon cselekedett, úgy parancsolta az Úr hogy cselekedjünk, hogy néktek engesztelést szerezzünk.

35 A gyülekezet sátorának nyílásánál maradjatok éjjel és nappal hét napig, és tartsátok meg, a mit megtartani rendelt az Úr, hogy meg ne haljatok; mert így parancsolta vala nékem.

36 Áron azért és az õ fiai mind akképen cselekedének, a mint megparancsolta vala nékik az Úr Mózes által.