3 Mózes 8
Hungarian Károli
8 Szóla továbbá az Úr Mózesnek, mondván:
2 Vegyed Áront és az õ fiait is vele, és az öltözeteket, a kenetnek olaját, és bûnért való áldozati tulkot, két kost és egy kosár kovásztalan kenyeret.
3 És az egész gyülekezetet gyûjtsd egybe a gyülekezet sátorának nyílásához.
4 És a képen cselekedék Mózes, a mint az Úr parancsolta vala néki, és egybe gyûle a gyülekezet a gyülekezet sátorának nyílásához.
5 Akkor monda Mózes a gyülekezetnek: Ez a dolog, a mit az Úr parancsolt cselekedni.
6 És elõállatá Mózes Áront és az õ fiait, és megmosá õket vízzel.
7 És reá adá [Áronra] a köntöst, és felövezé õt az övvel, és reáveté a palástot, az efódot is reáadá, és felövezé az efód övével, és megerõsíté azt rajta.
8 És feltevé arra a hósent, és betevé a hósenbe az Urimot és a Thummimot.
9 Azután feltevé fejére a süveget, és elõl odatevé a süvegre az arany lapot, a szent koronát, a mint parancsolta vala az Úr Mózesnek.
10 Vevé Mózes a kenetnek olaját is, és megkené a hajlékot minden bennevalóval egybe, és felszentelé azokat.
11 És hinte abból az oltárra is hétszer, és felkené az oltárt és annak minden edényét, a mosdómedenczét is a lábával együtt, hogy azokat megszentelje.
12 Az Áron fejére is tölte a kenetnek olajából, és megkené õt, hogy felszentelje õt.
13 És elõállatá Mózes az Áron fiait is, és felöltözteté azokat is az õ köntöseikbe, és felövezé õket övvel, felköté nékik a süvegeket is, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
14 Azután elõhoza egy tulkot a bûnért való áldozatra, és Áron az õ fiaival egybe a bûnért való áldozat tulkának fejére tevé az õ kezét.
15 És miután megölték azt, võn Mózes annak vérébõl, és tõn az újjával az oltárnak szarvaira köröskörül, és megtisztítá az oltárt, a többi vért pedig önté az oltárnak aljára; és felszentelte azt, hogy engesztelést szerezzen rajta.
16 Azután vevé mindazt a kövérséget, a mely annak a bélin vala, és a máj hártyáját, és a két veséjét és azoknak kövérségét, és elfüstölögteté Mózes [azokat] az oltáron.
17 A tulkot pedig, azaz annak bõrét, húsát és ganéját megégeté tûzzel a táboron kivül, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
18 Azután elõállatá az égõáldozatra való kost, és Áron és az õ fiai rátevék kezeiket a kos fejére.
19 És megölék [azt]; Mózes pedig elhinté a vért az oltárra köröskörül.
20 És a kost tagjaira vagdalák, és Mózes elfüstölögteté annak a fejét, a tagjait és a kövérjét.
21 A beleket pedig és a lábszárakat megmosta vízben, és elfüstölögteté Mózes az egész kost az oltáron. Kedves illatú égõáldozat ez, tûzáldozat ez az Úrnak, a mint megparancsolta vala az Úr Mózesnek.
22 Azután elõállatá a másik kost is, a felavatási kost, és rátevék Áron és az õ fiai kezeiket a kos fejére.
23 És megölék azt; Mózes pedig võn annak vérébõl, és tõn abból az Áron jobb fülének czimpájára, és jobb kezének hüvelykére és jobb lábának hüvelykére.
24 Elõállatá az Áron fiait is, és tõn Mózes a vérbõl azok jobb fülének czimpájára, és jobb kezöknek hüvelykére és jobb láboknak hüvelykére; azután oda tölté Mózes a vért az oltárra köröskörül.
25 És vevé a kövérjét és a farkát és mindazt a kövérjét, a mely a bélen van, továbbá a máj hártyáját, és a két vesét azoknak kövérjével egybe, és a jobb lapoczkát;
26 És a kovásztalan kenyerek kosarából, a mely az Úr elõtt vala, võn egy kovásztalan lepényt, egy olajos kalácsot, és egy pogácsát, és raká [azokat] a kövérségekre és a jobb lapoczkára;
27 És tevé mindezeket az Áron kezeire és az õ fiainak kezeire, és meglóbáltatá azokat az Úr elõtt.
28 Azután elvevé azokat Mózes az õ kezeikbõl, és elfüstölögteté az oltáron az egészen égõáldozattal egybe. Felavatási áldozatok ezek, kedves illatú tûzáldozat ez az Úrnak.
29 Elvevé pedig Mózes a szegyet, és meglóbálá azt az Úr elõtt; a felavatási kosból a Mózes része lõn ez, a mint megparancsolta vala az Úr Mózesnek.
30 Azután võn Mózes a kenetnek olajából és a vérbõl, a mely az oltáron vala, és meghinté Áront és az õ ruháit, az õ fiait és az õ fiainak ruháit õ vele együtt, és megszentelé Áront és az õ ruháit, és az õ fiait és az õ fiainak ruháit õ vele együtt.
31 És monda Mózes Áronnak és az õ fiainak: Fõzzétek meg a húst a gyülekezet sátorának nyílásánál, és ott egyétek meg azt és a kenyeret, a mely a felavatási áldozat kosarában van, a miképen megparancsoltam, mondván: Áron és az õ fiai egyék meg azt.
32 A mi pedig megmarad a húsból és kenyérbõl, tûzzel égessétek meg.
33 De a gyülekezet sátorának nyílásán ki ne menjetek hét napig, addig a napig, a melyen betelnek a ti felavatástoknak napjai, mert hét nap avat fel benneteket [az] [Úr.
34 A miképen e napon cselekedett, úgy parancsolta az Úr hogy cselekedjünk, hogy néktek engesztelést szerezzünk.
35 A gyülekezet sátorának nyílásánál maradjatok éjjel és nappal hét napig, és tartsátok meg, a mit megtartani rendelt az Úr, hogy meg ne haljatok; mert így parancsolta vala nékem.
36 Áron azért és az õ fiai mind akképen cselekedének, a mint megparancsolta vala nékik az Úr Mózes által.
3 Mózes 8
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Áronnak és fiainak felszentelése(A)
8 Így szólt az Örökkévaló Mózesnek: 2 „Hívd magadhoz Áront és a fiait. Vigyétek magatokkal ezeket: a papi ruhákat, a felkenetéshez való szent olajat, egy bikát a vétekáldozathoz, két kost és egy kosár kovásztalan kenyeret. 3 Mindezekkel együtt menjetek a Találkozás Sátorának bejáratához, és gyűjtsd oda a nép egész közösségét is.”
4 Mózes mindent úgy tett, ahogy az Örökkévaló meghagyta neki, és a nép közössége is odagyűlt a Találkozás Sátorának bejáratához. 5 Akkor Mózes kihirdette a közösségnek: „Figyeljetek! Az Örökkévaló parancsolta, hogy megtegyük ezeket.”
6 Mózes először a közösség elé állította Áront és a fiait, és vízzel lemosta őket. 7 Azután ráadta Áronra a köntöst, megkötötte az övét, majd a palástot, azután az efódot, és annak díszes övét is megkötötte. 8 Mindezek fölé ráadta a hósent, s abba beletette az Úrímot és a Tummímot. 9 A fejére föltette a papi süveget, arra pedig Áron homloka fölé a szent arany fejdíszt. Mózes mindent úgy tett, ahogy az Örökkévaló meghagyta neki.
10 Azután Mózes a felkenetésre való szent olajjal megkente a Találkozás Sátorát, és minden abban lévő tárgyat — így szentelte föl azokat. 11 Az olajból hintett az égőáldozati oltárra is hétszer, majd megkente az oltárt és annak minden fölszerelését, majd a medencét és annak állványát — így szentelte föl azokat. 12 Végül a szent olajból öntött Áron fejére is — így kente föl Áront főpappá: fölszentelte őt. 13 Majd előállította Áron fiait, őket is felöltöztette a papi ruhákba, megkötötte öveiket, fejükre papi süveget tett — mindent annak megfelelően, ahogy az Örökkévaló meghagyta neki.
14 Azután Mózes elővezette az vétekáldozatra való bikát, amelynek fejére Áron és fiai rátették a kezüket. 15 Majd Mózes levágta az áldozati állatot, és vérét fölfogta egy edényben. Azután az ujjával vett a vérből, és megkente vele az égőáldozati oltárnak mind a négy szarvát. Így tisztította meg az oltárt. A többi vért pedig az oltár tövéhez öntötte. Ezzel fölszentelte az oltárt, hogy a továbbiakban azon elvégezhessék az engesztelést. 16 Az állat belső szervein lévő zsírt, a máj zsíros részét és a veséket különválasztotta, majd elégette az oltár tüzén. 17 A többi részét: a bika húsát, bőrét, ganéját elégette a táboron kívül. Mindent úgy tett Mózes, ahogy az Örökkévaló meghagyta neki.
18 Azután Mózes elővezette az égőáldozati kost, amelynek fejére Áron és fiai rátették a kezüket. 19 Majd levágta az áldozati állatot, és vérét Mózes körös-körül az oltárra hintette. 20-21 Az állatot részeire vágta, annak lábait és belső részeit vízzel megmosta, majd az egészet teljesen elégette az oltár tüzén égőáldozatul. Minden részét elégette, a fejet, a húst és a zsíros részeket is. Égőáldozat ez, kedves illatú ajándék, amelyet az Örökkévaló szívesen fogad. Mindent úgy tett Mózes, ahogy az Örökkévaló meghagyta neki.
22 Majd elővezette a másik kost, amely a papok felavatására szolgált. A kos fejére Áron és fiai rátették a kezüket. 23 Majd Mózes levágta az áldozati állatot, és a vérével megkente Áron jobb fülének cimpáját, jobb keze hüvelykujját és a jobb lába nagyujját.
24 Azután ugyanezt tette Áron fiaival is: megkente a vérrel mindegyikük jobb fülének cimpáját, jobb keze hüvelykujját és a jobb lába nagyujját. A vér többi részét körös-körül az oltárra hintette. 25 Ezután elválasztotta a kos zsíros részeit: a belső zsíros részeket, a zsíros farokrészt, a máj zsíros részét, a veséket, meg a jobb combot. 26 A kovásztalan kenyerek kosarából kivett egy kenyeret, amely az Örökkévaló előtt volt, azután egy olajjal megkent lepényt és egy lángost. Ezeket a zsíros részekkel együtt a combra helyezte, 27 és mindezeket együtt Áronnak és fiainak kezébe adta, hogy mutassák fel az Örökkévalónak. Így lett az felmutatott áldozat az Örökkévalónak.
28 Ezután Mózes visszavette tőlük a combot, a rajta lévő áldozatokkal együtt, és az egészet elégette az oltár tüzén az égőáldozattal együtt. A papok fölavatási áldozata ez, kedves illatú ajándék, amelyet az Örökkévaló szívesen fogad.
29 Majd Mózes vette a fölavatási kos mellerészét, és fölmutatta az Örökkévalónak — így lett az felmutatott áldozat az Örökkévalónak. Ez a darab Mózes része lett, ahogy az Örökkévaló azt megparancsolta Mózesnek.
30 Azután Mózes vett a fölkenetésre való olajból és az oltáron lévő vérből, és ráhintette azokat Áronra és a ruháira, a fiaira és azoknak ruháira. Így szentelte meg Áront és a fiait, meg Áron ruháit és a fiainak ruháit is.
31 Azt mondta Mózes Áronnak és a fiainak: „A felavatási kos húsát főzzétek meg a Találkozás Sátorának bejáratánál! Ott is egyétek azt meg a fölavatási áldozat kosarában lévő kenyerekkel együtt, ahogy parancsoltam nektek: Áron és a fiai egyék azt meg! 32 Ami pedig megmarad a húsból és a kenyerekből, azt égessétek el. 33 Hét napon keresztül, amíg be nem fejeződik a felavatásotok, nem szabad kimennetek a Találkozás Sátorának bejáratán. 34 Az Örökkévaló parancsolta mindezt, amit ma elvégeztünk, hogy engesztelést szerezzünk értetek. 35 Maradjatok a Találkozás Sátorának bejáratánál hét napig, éjjel-nappal! Vigyázzatok, hogy meg ne szegjétek az Örökkévaló parancsát, hogy meg ne haljatok! Ezt parancsolta nekem az Örökkévaló.”
36 Áron és a fiai mindent úgy tettek, ahogyan azt az Örökkévaló megparancsolta Mózes által.
3 Mózes 8
Hungarian New Translation
Áronnak és fiainak pappá szentelése
8 Azután így beszélt Mózeshez az Úr:
2 Fogd Áront a fiaival együtt, meg a ruhákat és a fölkenéshez való olajat, továbbá a vétekáldozati bikát, a két kost és egy kosár kovásztalan kenyeret.
3 A nép egész közösségét pedig gyűjtsd a kijelentés sátrának a bejáratához.
4 Mózes úgy cselekedett, ahogyan parancsolta neki az Úr. A közösség is odagyűlt a kijelentés sátrának a bejáratához.
5 Akkor Mózes elmondta a közösségnek, hogy mit kell tenni az Úr parancsa szerint:
6 Mózes odavezette Áront és fiait, és megmosta őket vízzel.
7 Ráadta Áronra a köntöst, és felövezte övvel, azután felöltöztette palástba, és ráadta az éfódot, felövezte az éfód övével, és megerősítette azt rajta.
8 Föltette rá a hósent is, a hósenbe pedig beletette az úrímot és a tummímot.
9 A fejére föltette a süveget, a süvegre pedig elől odatette az arany homlokdíszt, a szent fejdíszt, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.
10 Azután fogta Mózes a fölkenésre való olajat, és megkente vele a hajlékot és ami csak benne volt. Így szentelte föl azokat.
11 Hintett belőle az oltárra is hétszer, majd megkente az oltárt és minden fölszerelését, a medencét is az állványával együtt, hogy fölszentelje azokat.
12 Azután öntött a fölkenésre való olajból Áron fejére, és fölkente, hogy fölszentelje őt.
13 Odavezette Mózes Áron fiait is, felöltöztette őket köntöseikbe, és felövezte őket övvel, azután felkötötte rájuk a papi süveget, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.
A papszentelési áldozatok
14 Azután odahozatta a vétekáldozati bikát, Áron és fiai pedig rátették kezüket a vétekáldozati bika fejére.
15 Miután levágták, vette Mózes a vért, és megkente ujjával az oltár szarvait körös-körül. Így mutatott be vétekáldozatot az oltárért. A többi vért pedig odaöntötte az oltár aljára. Így szentelte föl, engesztelést végezvén érte.
16 Majd vette az egész kövérjét, ami a beleken volt, meg a májon levő hártyát és a két vesét a rajtuk levő kövérjével, és elfüstölögtette Mózes az oltáron.
17 A bikát a bőrével, húsával és ganéjával együtt elégette a táboron kívül, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.
18 Azután odahozatta az égőáldozati kost, Áron és fiai pedig rátették kezüket a kos fejére.
19 Miután levágták, Mózes körös-körül az oltárra hintette a vért.
20 Földarabolta a kost darabjaira és elfüstölögtette Mózes a fejet, a darabokat és a hájat.
21 A belet és a lábszárakat megmosta vízben, és elfüstölögtette Mózes az egész kost az oltáron. Égőáldozat volt ez kedves illatul, tűzáldozat az Úrnak, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.
22 Azután odahozatta a másik kost, a felavatási kost, Áron és fiai pedig rátették kezüket a kos fejére.
23 Miután levágták, vett Mózes a vérből és megkente Áron jobb fülének a cimpáját, a jobb keze hüvelykujját és a jobb lába nagyujját.
24 Odahozatta Áron fiait is, és megkente Mózes a vérrel a jobb fülük cimpáját, a jobb kezük hüvelykujját és a jobb lábuk nagyujját. A többi vért ráhintette Mózes körös-körül az oltárra.
25 Akkor vette a kövérjét, a farkat és mindazt a kövérjét, ami a beleken van, meg a májon levő hártyát és a két vesét a rajtuk levő kövérjével, végül a jobb combot.
26 A kovásztalan kenyerek kosarából pedig, amely az Úr előtt volt, kivett egy kovásztalan lepényt, egy olajos lepényforma kenyeret, meg egy lángost, és rárakta a kövérjére meg a jobb combra.
27 Mindezeket Áronnak és fiainak kezébe adta, s ők felmutatták azokat felmutatott áldozatként az Úr színe előtt.
28 Majd kivette a kezükből és elfüstölögtette az oltáron, az égőáldozatra téve. Fölavatási áldozat volt ez kedves illatul, tűzáldozat az Úrnak.
29 Akkor fogta Mózes a szegyet és felmutatta azt felmutatott áldozatként az Úr színe előtt. A fölavatási áldozati kosból Mózes része lett ez, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.
30 Azután vett Mózes a fölkenésre való olajból, meg a vérből, amely az oltáron volt, és ráhintette Áronra és ruháira, meg a fiaira és fiainak a ruháira is. Így szentelte meg Áront és ruháit, meg a fiait és fiainak a ruháit is.
31 Azután ezt mondta Mózes Áronnak és fiainak: Főzzétek meg a húst a kijelentés sátrának a bejáratánál, és ott egyétek meg azt a fölavatási áldozat kosarában levő kenyérrel együtt, ahogy megparancsoltam: Áron és fiai egyék meg azt.
32 Ami pedig megmarad a húsból és kenyérből, azt égessétek el.
33 Ne távozzatok el a kijelentés sátrának a bejáratától hét napig, addig a napig, amelyen befejeződnek fölavatásotok napjai. Mert hét napig tart a fölavatásotok.
34 Azt parancsolta az Úr, hogy továbbra is úgy történjék az engesztelés értetek, ahogyan ezen a napon történt.
35 Maradjatok a kijelentés sátrának a bejáratánál éjjel-nappal hét napig, és teljesítsetek szolgálatot az Úr előtt, hogy meg ne haljatok, mert ezt a parancsot kaptam.
36 Áron és fiai megtették mindazt, amit az Úr parancsolt Mózes által.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society