Add parallel Print Page Options

Könyörgés az evangélium terjedéséért

És végül, testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is,

és hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől: mert nem mindenkié a hit.

De hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól.

Bizalmunk van az Úrban irántatok, hogy amit elrendelünk, azt megteszitek, és meg is fogjátok tenni.

Az Úr pedig irányítsa szíveteket az Isten szeretetére és a Krisztus állhatatosságára.

A rendetlenül élők figyelmeztetése

Testvéreim, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében parancsoljuk nektek, hogy tartsátok távol magatokat minden olyan testvértől, aki tétlenül és nem a szerint a hagyomány szerint él, amelyet tőlünk vettetek át.

Mert magatok is tudjátok, hogyan kell követnetek minket; hiszen mi nem tétlenkedtünk közöttetek,

nem éltünk senkinél ingyen kenyéren, hanem fáradsággal és vesződséggel dolgoztunk éjjel és nappal, nehogy valakit is megterheljünk közületek.

Nem azért, mintha nem volna meg a jogunk erre, hanem azért, hogy önmagunkat állítsuk elétek követendő példaként.

10 Mert akkor is, amikor nálatok voltunk, azt parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.

11 Mert halljuk, hogy némelyek tétlenül élnek közöttetek, nem dolgoznak, hanem haszontalan dolgokat művelnek.

12 Az ilyeneknek pedig megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük a mi Urunk Jézus Krisztusban, hogy csendben dolgozva, a maguk kenyerén éljenek.

13 Ti pedig, testvéreim, ne fáradjatok bele a jó cselekvésébe.

14 Ha pedig valaki nem engedelmeskedik a mi levélbeni intésünknek, azt jegyezzétek meg magatoknak: ne tartsatok vele kapcsolatot, hogy megszégyenüljön.

15 De ne tekintsétek ellenségnek, hanem intsétek, mint testvéreteket.

Saját kezű záradék, áldás

16 Maga a békesség Ura adjon nektek mindig, minden körülmények között békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal!

17 A köszöntést én, Pál, saját kezemmel írom: ez a hitelesítő jel, minden levelemen, így írok.

18 A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!

Végezetre imádkozzatok értünk atyámfiai, hogy az Úrnak beszéde terjedjen és dicsõíttessék, a miként ti köztetek is.

És hogy meneküljünk meg az alkalmatlan és gonosz emberektõl. Mert nem mindenkié a hit!

De hû az Úr, a ki megerõsít titeket és megõriz a gonosztól.

Bízunk is az Úrban reátok nézve, hogy megteszitek és meg is fogjátok tenni azokat, a miket parancsolunk.

Az Úr pedig igazgassa a ti szíveteket az Isten iránt való szeretetre, és Krisztus iránt való állhatatosságra.

A mi Urunk Jézus Krisztus nevében pedig, rendeljük néktek, atyámfiai, hogy vonjátok el magatokat minden atyafitól, a ki rendetlenül él, és nem ama utasítás szerint, a melyet mi tõlünk kapott.

Magatok is tudjátok, mimódon kell minket követni; mert nem viseltük magunkat közöttetek rendetlenül.

Sem ingyen kenyeret nem ettünk senkinél, hanem munkával és fáradsággal, éjjel-nappal dolgozva, hogy közületek senkinek se legyünk terhére.

Nem azért, mintha nem volna rá jogunk, hanem hogy magunkat például adjuk néktek, hogy minket kövessetek.

10 Mert a mikor nálatok voltunk is, azt rendeltük néktek, hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.

11 Mert halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek közületek, a kik semmit nem dolgoznak, hanem nyughatatlankodnak.

12 Az ilyeneknek azonban rendeljük és kérjük õket a mi Urunk Jézus Krisztusra, hogy csendesen munkálkodva, a magok kenyerét egyék.

13 Ti pedig, atyámfiai, meg ne restüljetek a jó cselekvésben.

14 Ha pedig valaki nem engedelmeskedik a mi levél által való beszédünknek, azt jegyezzétek meg; és ne társalkodjatok vele, hogy megszégyenüljön.

15 De ne tartsátok ellenségnek, hanem intsétek, mint atyafit.

16 Maga pedig a békességnek Ura adjon néktek mindenkor minden tekintetben békességet. Az Úr [legyen] mindnyájatokkal!

17 A köszöntést én Pál [írom] a saját kezemmel, a mi ismertetõ jegye minden levelemnek. Így írok.

18 A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme mindnyájatokkal! Ámen.

Imádkozzatok értünk!

Végül pedig arra kérünk, testvérek, hogy imádkozzatok értünk! Imádkozzatok hogy az Úr üzenete mindenhol gyorsan és akadálytalanul terjedjen és győzzön, mint ahogy az nálatok is történt! Imádkozzatok, hogy Isten szabadítson és védjen meg bennünket minden rossz és gonosz embertől! Mert nem mindenkié a hit.

Az Úr azonban hűséges, megerősít és megvéd titeket a gonosztól! Az Úrra való tekintettel bízunk bennetek, hogy megtartjátok mindazt, amit tanácsoltunk és parancsoltunk nektek, de nemcsak most, hanem a jövőben is. Az Úr irányítsa szíveteket arra, hogy Istent tejes szívvel szeressétek, és kitartóan várjátok Krisztust, amíg visszatér!

Aki nem akar dolgozni, ne is egyen!

Most pedig Urunk, Jézus Krisztus nevében parancsoljuk nektek, testvérek, hogy vonuljatok vissza és maradjatok távol minden olyan hívő embertől, aki rendetlenül él, és nem akar dolgozni! Mert az ilyen ember nem a szerint a tanítás szerint él, amit tőlünk kaptatok, hiszen jól tudjátok, milyen példát mutattunk nektek. Amikor köztetek éltünk, soha nem lustálkodtunk. Nem ettük ingyen senkinek a kenyerét, hanem mindig fizettünk érte. Éjjel-nappal keményen dolgoztunk, hogy ne nektek kelljen gondoskodnotok rólunk. Pedig jogunk lett volna rá, de mi nem éltünk ezzel a jogunkkal, hogy a saját példánkat állítsuk elétek, hogy kövessetek bennünket. 10 Ezért is parancsoltuk nektek, amikor nálatok voltunk: „Aki nem akar dolgozni, ne is egyen!”

11 Mindezt azért mondjuk, mert hallottuk, hogy vannak közöttetek, akik rendetlenül élnek, és nem akarnak dolgozni. Sőt, ahelyett, hogy a saját dolgukat végeznék, beleavatkoznak mások dolgába. 12 Az ilyeneknek megparancsoljuk és sürgetjük is őket Urunk, Jézus Krisztus nevében, hogy ne másokkal foglalkozzanak, hanem maradjanak nyugton, dolgozzanak, és a maguk keresetéből éljenek! 13 Ti azonban, testvérek, ne fáradjatok bele, hogy jót tegyetek!

14 Ha valaki közületek nem akar engedelmeskedni annak, amit ebben a levélben írtunk, jegyezzétek meg azt az embert, és ne tartsatok vele kapcsolatot, hogy szégyellje el magát! 15 De azért ne tekintsétek ellenségnek, csak figyelmeztessétek, ahogyan testvéreinket szoktuk!

Búcsúzás

16 Maga a Békesség Ura adjon nektek mindig és minden körülmények között békességet! Az Úr legyen veletek!

17 Ezt a köszöntést a saját kezemmel írtam — pál. Minden levelemet így szoktam befejezni, s ebből tudhatjátok, hogy valóban én küldöm. Így írok.

18 A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!