Add parallel Print Page Options

Azarjáhú próféta intelme

15 Azután Isten lelke szállt Azarjáhúra, Ódéd fiára,

kiment Ászá elé, és ezt mondta neki: Hallgassatok rám, Ászá és egész Júda, meg Benjámin! Az Úr veletek lesz, ha ti is ővele lesztek. Ha keresitek őt, megtaláljátok, de ha elhagyjátok, ő is elhagy benneteket.

Hosszú ideig élt Izráel az igaz Isten nélkül, tanító pap nélkül és törvény nélkül.

De ha nyomorúságában megtért az Úrhoz, Izráel Istenéhez, és kereste őt, meg is találta.

Azokban az időkben nem volt biztonságban sem az eltávozó, sem a hazatérő, mert sok gyötrelem szakadt mindazokra, akik ezekben a tartományokban laktak.

Egyik nép a másik népet, egyik város a másik várost zúzta szét, mert Isten gyötörte őket mindenféle nyomorúsággal.

Ti azonban legyetek erősek, ne lankadjatok el, mert tetteiteknek meglesz a jutalma!

Ászá megújítja a szövetséget

Amikor Ászá meghallotta ezt a beszédet, Ódéd próféta prófétálását, összeszedte az erejét, és eltávolította az utálatos bálványokat Júda és Benjámin egész földjéről, meg azokból a városokból, amelyeket elfoglalt Efraim hegyvidékén. Ezután megújította az Úr oltárát, amely az Úr csarnoka előtt volt.

Majd összegyűjtötte egész Júdát, Benjámint és azokat, akik Efraim, Manassé és Simeon törzséből jövevényként náluk laktak. Mert sokan átpártoltak hozzá Izráelből, amikor látták, hogy vele van Istene, az Úr.

10 Összegyűltek tehát Jeruzsálemben, Ászá uralkodása tizenötödik évében, a harmadik hónapban,

11 és áldoztak az Úrnak azon a napon az odavitt zsákmányból hétszáz marhát és hétezer juhot.

12 Majd szövetségre léptek, hogy őseik Istenét, az Urat keresik teljes szívvel és teljes lélekkel;

13 de meg kell halnia mindenkinek, aki nem keresi Izráel Istenét, az Urat, kicsinek és nagynak, férfinak és nőnek egyaránt.

14 És megesküdtek az Úrra fennhangon ujjongva, trombita- és kürtszó mellett.

15 Örvendezett egész Júda az eskünek, mert teljes szívvel tettek esküt, és egy akarattal keresték Istent, és meg is találták. Az Úr pedig nyugalmat adott nekik mindenfelől.

16 Ászá király még anyját, Maakát is eltávolította anyakirálynői méltóságából, mivel egy undok bálványt csináltatott Asérá tiszteletére. Ászá azonban kivágatta ezt az undok bálványt, darabokra törte, és a Kidrón-pataknál elégette.

17 Izráelben nem szűntek meg az áldozóhalmok, de Ászának tiszta volt a szíve egész életében.

18 Bevitte az Isten házába apja szent adományait, meg a maga szent adományait: ezüstöt, aranyat és egyéb tárgyakat.

19 Nem volt háború Ászá uralkodásának harmincötödik évéig.

15  És Azáriást, az Obed fiát felindítá az Isten lelke:

A ki Asa elé lépett, és monda: Hallgassatok meg engem, Asa s egész Júda és Benjámin! Az Úr van veletek, ha ti is õ vele lesztek; ha õt keresénditek, megtaláljátok; de ha õt elhagyándjátok, õ is elhágy titeket.

Sok ideje, hogy Izráel az igaz Isten nélkül, tanító pap nélkül, és törvény nélkül van.

Ha megtért volna az õ nyomorúságában az Úrhoz, Izráel Istenéhez: megtalálták volna azok, a kik õt keresik.

De ezekben az idõkben nincs békessége sem a kimenõnek, sem a hazajövõnek, mivelhogy nagy a nyomorúsága mindazoknak, a kik [e] földön laknak;

Annyira, hogy egy nemzetség a másik nemzetséget és egyik város a másik várost elpusztítja; mert az Isten gyötri õket minden sanyarúsággal.

Ti azért bátorságosok legyetek, kezeiteket le ne ereszszétek, mert a ti munkátoknak jutalma van.

Mikor pedig Asa meghallotta e beszédeket és az Obed prófétának prófécziáját, megbátorodék, és elpusztítá a Júda és Benjámin földérõl mindenestõl a bálványokat, a városokból is, a melyeket elfoglalt az Efraim hegységén, és megújítá az Úr oltárát is, a mely az Úr tornácza elõtt volt.

És összegyûjté az egész Júda és Benjámin nemzetségét és azokat, a kik jövevények valának köztök az Efraim, Manasse és Simeon nemzetségébõl; mert az Izráel nemzetségébõl sokan csatlakozának õ hozzá, látván, hogy az Úr, az õ Istene, õ vele volt.

10 Összegyûlének azért Jeruzsálembe a harmadik hónapban, Asa királyságának tizenötödik esztendejében.

11 És áldozának az Úrnak azon a napon a nyert zsákmányból hétszáz ökörrel és hétezer juhval;

12 És fogadást tettek, hogy ezután az Urat, az õ atyáik Istenét teljes szívvel és teljes lélekkel fogják keresni.

13 És ha valaki nem keresné az Urat, az Izráel Istenét, megölettessék kicsinytõl fogva nagyig, úgy a férfi, mint az asszony.

14 És megesküvének az Úrnak felszóval, kiáltással, trombita- és kürtszókkal.

15 És örvendezett az egész Júda az eskû felett; mert teljes szívökbõl esküdtek, és egyenlõ akarattal keresték [az Urat]; és megtaláltaték általok, és az Úr nyugodalmat szerze nékik minden felõl.

16 De még Maakát, Asa király anyját is megfosztá a királynéságtól, mivel egy iszonyú bálványt emelt vala Aserának, és Asa elrontá és összetörte annak iszonyú bálványát, és a Kedron patakjánál megégeté.

17 Jóllehet Izráelbõl a magaslatokat nem irtották ki, mindazáltal Asának tiszta szíve vala egész életében.

18 És bevivé az Isten házába, a mit atyja és õ megszentelének, ezüstöt, aranyat és edényeket.

19 És nem volt háború Asa királyságának harminczötödik esztendejéig.