Add parallel Print Page Options

A hamis vallásosság ítélete

66 Ezt mondja az Úr: A menny az én trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Milyen házat akartok építeni nekem, és milyen helyen kellene tartózkodnom?

Hiszen mindent az én kezem alkotott, így keletkezett minden - így szól az Úr. Mert én arra tekintek, aki nyomorult és megtört szívű, és aki igéimet tiszteli.

Bikát vágnak le, de embert is ölnek, juhot áldoznak, de kutya nyakát is szegik. Ételáldozatot mutatnak be, de disznóvért is, tömjéneznek emlékeztetőül, de a bálványt is áldják. Ők is maguk választották meg útjukat, és förtelmes bálványaikban gyönyörködtek.

Én is magam választom meg, hogy mivel bántsam őket, és rájuk hozom, amitől borzadnak. Mert szóltam, de nem feleltek, beszéltem, de nem hallgattak rám, hanem azt tették, amit rossznak látok, azt választották, ami nem tetszik nekem.

Halljátok az Úr igéjét, akik tisztelitek szavát: Honfitársaitok, akik gyűlölnek és kitaszítanak benneteket nevem miatt, ezt mondják: Mutassa meg dicsőségét az Úr, látni akarjuk örömötöket! Ők azonban szégyent vallanak.

Zúgás hangzik a városból, hangzik a templomból: az Úr hangja, aki megfizet ellenségeinek érdemük szerint.

Jeruzsálem jövendő boldogsága

Mielőtt vajúdott, már szült is. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra.

Ki hallott ilyet, ki látott ehhez foghatót? Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre? Hiszen alig vajúdott Sion, máris megszülte fiait.

Csak megindítsam, és ne vezessem le a szülést? - kérdezi az Úr. Vagy én, aki a szülést vezetem, megakadályozzam? - kérdezi Istened.

10 Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!

11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.

12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.

13 Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálemben kaptok vigasztalást!

14 Meglátjátok, és örül szívetek, testetek is virul, mint a fű. Megtudják, hogy az Úr támogatja szolgáit, ellenségeit pedig megbünteti.

15 Mert eljön az Úr tűzben, harci kocsijai gyorsak, mint a forgószél. Rájuk zúdítja lángoló haragját, és fenyítését lángoló tűzben.

16 Mert tűzzel ítél az Úr, kardja mindenkit elér, és sokan lesznek, akiket megöl az Úr.

17 Elpusztulnak mindazok, akik megszentelik és megtisztítják magukat, de csak azért, hogy kertekben áldozzanak egy középen álló körül, és akik dísznóhúst, undok állatot és egeret esznek - így szól az Úr.

18 Ismerem tetteiket és gondolataikat. Eljött az ideje, hogy összegyűjtsem a különböző nyelvű népeket. Jöjjenek és lássák dicsőségemet!

19 Csodát teszek majd köztük, és a megmentetteket elküldöm a népekhez: Tarsísba, Púlba és Lúdba, az íjászokhoz, Tubalhoz és Jávánhoz, a messzi szigetekre, amelyek még nem hallották híremet, és nem látták dicsőségemet. Vigyék hírül dicsőségemet a népeknek.

20 Elhozzák minden honfitársatokat az összes népek közül ajándékul az Úrnak: lovakon, kocsikon és gyaloghintókon, öszvéreken és tevéken, szent hegyemre, Jeruzsálembe - mondja az Úr -, ahogyan Izráel fiai szokták elhozni ajándékukat tiszta edényben az Úr házába.

21 Én pedig ezek közül is választok papokat és lévitákat - mondja az Úr.

22 Mert ahogyan megmarad az új ég és az új föld, amelyet én alkotok - így szól az Úr -, ugyanúgy megmaradnak utódaitok és a nevetek is.

23 Azután újholdról újholdra és szombatról szombatra eljön minden ember, és leborul előttem - mondja az Úr.

24 Amikor eltávoznak, meglátják azoknak a holttestét, akik hűtlenül elhagytak engem. Nem pusztulnak el ott a férgek, a tűz sem alszik ki, és minden ember undorodni fog tőlük.

66  Így szól az Úr: Az egek nékem ülõszékem, és a föld lábaimnak zsámolya: minõ ház az, a melyet nékem építeni akartok, és minõ az én nyugalmamnak helye?

Hiszen mindezeket kezem csinálta, így álltak elõ mindezek; így szól az Úr. Hanem erre tekintek én, a ki szegény és megtörött lelkû, és a ki beszédemet rettegi.

A ki bikát öl, embert üt agyon; a ki juhval áldozik, az ebet öl; a ki ételáldozattal jõ, disznóvért hoz elém; a ki tömjént gyújt, bálványt imád! Miként õk így választák útaikat, és lelkök útálatosságaikban gyönyörködött:

Akképen választom én is az õ megcsúfolásukat, és rájok hozom, a mitõl félnek; mivel hívtam és senki nem felelt, szóltam és nem hallották, és a gonoszt cselekedték szemeim elõtt, s a mit nem szerettem, azt választák.

Halljátok az Úrnak beszédét, a kik rettegtek az õ beszédére: így szólnak testvéreitek, a kik titeket gyûlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsõsége, hogy lássuk örömötöket; de õk megszégyenülnek.

Halld! zúgás a város felõl, hah! a templom felõl, hah! az Úr, a ki megfizet ellenségeinek.

Mielõtt vajudott volna, szült, mielõtt fájdalom jött rá, fiút hozott világra.

Ki hallott olyat, mint ez, ki látott hasonló dolgokat? Hát egy ország egy nap jön-é világra, és egy nép egyszerre születik-é? mert vajudott és meg is szûlé Sion az õ fiait!

Hát én csak megindítsam és ne vigyem véghez a szûlést? szól az Úr, vagy én, a ki szûletek, bezárjam-é [a méhet?] így szól Istened.

10 Örüljetek Jeruzsálemmel, és örvendjetek fölötte mind, a kik õt szeretitek; vígadjatok vele örvendezéssel mindnyájan, a kik gyászoltatok miatta!

11 Hogy szopjatok és megelégedjetek megvígasztaltatásának emlõjén, hogy igyatok és örvendjetek dicsõségének bõségén.

12 Mivel így szól az Úr: Ímé kiterjesztem rá a békességet, mint egy folyóvizet, és mint kiáradott patakot a népek dicsõségét, hogy szopjátok; ölben fognak hordozni, és térdeiken czirógatnak titeket.

13 Mint férfit, a kit anyja vígasztal, akként vígasztallak titeket én, és Jeruzsálemben vesztek vígasztalást!

14 Meglátjátok és örül szívetek, csontjaitok, mint a zöld fû, virágoznak, és megösmerik az Úr kezét az Õ szolgáin, és haragját ellenségei fölött.

15 Mert ímé, az Úr eljõ tûzben, s mint forgószél az õ szekerei, hogy megfizesse búsulásában az Õ haragját, és megfeddését sebesen égõ lánggal.

16 Mert az Úr tûzzel ítél és kardjával minden testet, és sokan lesznek az Úrtól megöltek.

17 A kik magokat megszentelik és mossák a [bálvány] kertekért, egy [pap] megett, a középen; a kik disznóhúst esznek és férget és egeret, együtt pusztulnak el mind, mondja az Úr.

18 És én cselekedeteiteket és gondolataitokat [megbüntetem!] Eljõ [az idõ], hogy minden népeket és nyelveket egybegyûjtsek, hogy eljövén, meglássák az én dicsõségemet.

19 És teszek köztök jelt, és küldök közülök megszabadultakat a népekhez, Tarsisba, Pulba és Ludba, az íjjászokhoz, Tubálhoz és Jávánhoz; a messze szigetekbe, a melyek rólam nem hallottak, és nem látták dicsõségemet, és hirdetik dicsõségemet a népek között.

20 És elhozzák minden testvéreiteket minden népek közül ajándékul az Úrnak, lovakon, szekereken, hintókban, öszvéreken és tevéken szentségemnek hegyére Jeruzsálembe, így szól az Úr, a mint hozzák Izráelnek fiai az ajándékot tiszta edényben az Úrnak házába.

21 És ezek közül is választok a papok közé, a Léviták közé, így szól az Úr.

22 Mert mint az új egek és az új föld, a melyeket én teremtek, megállnak én elõttem, szól az Úr, azonképen megáll a ti magvatok és nevetek;

23 És lesz, hogy hónapról-hónapra és szombatról-szombatra eljõ minden test engem imádni, szól az Úr.

24 És kimenvén, látni fogják azoknak holttesteit, a kik ellenem vétkeztek, mert az õ férgök meg nem hal és tüzök el nem aluszik, és minden test elõtt borzadásul lesznek.