Add parallel Print Page Options

Ezékiás követeket küld Ézsaiáshoz(A)

37 Amikor Ezékiás király meghallotta ezeket, megszaggatta ruháját, zsákruhát öltött, majd bement az Úr házába.

Azután elküldte Eljákimot, a palota felügyelőjét, Sebná kancellárt és a papok véneit zsákruhába öltözve Ézsaiás prófétához, Ámóc fiához.

Azt mondták neki: Ezt üzeni Ezékiás: Nyomorúságnak, büntetésnek és szégyennek a napja ez a nap, mint amikor a gyermek az anyaméh szájáig jut, de nincs erő a szüléshez!

Talán meghallja Istened, az Úr a kincstárnok szavait, akit ide küldött ura, az asszír király, hogy gyalázza az élő Istent, és talán megbünteti Istened, az Úr azokért a szavakért, amelyeket meghallott! Imádkozz a még meglevő maradékért!

Amikor Ezékiás király szolgái megérkeztek Ézsaiáshoz,

így szólt hozzájuk Ézsaiás: Mondjátok meg uratoknak: Így szól az Úr: Ne ijedj meg azoktól a beszédektől, amelyeket hallottál, amelyekkel káromoltak engem az asszír király szolgái!

Íme, én olyan lelket adok bele, hogy hírt hallva, visszatérjen országába. Saját országában pedig kard által ejtem el.

Szanhérib újabb felhívása

A kincstárnok visszatért, de az asszír királyt már Libna ellen harcolva találta, mert meghallotta, hogy elvonult Lákisból.

Az asszír király ugyanis azt hallotta, hogy Tirháká, Etiópia királya háborúba indult ellene. Amikor ezt meghallotta, követeket küldött Ezékiáshoz ezzel az üzenettel:

10 Mondjátok meg Ezékiásnak, Júda királyának: Ne engedd, hogy rászedjen téged Istened, akiben bízol, azt gondolva, hogy nem kerül Jeruzsálem az asszír király kezébe!

11 Hiszen te is hallottad, hogy mit vittek véghez Asszíria királyai minden országban, kiirtva mindent. Te talán megmenekülhetsz?

12 Megmentették-e más népek istenei azokat, akiket elődeim elpusztítottak: Gózánt és Háránt, Recefet és Eden fiait, akik Telasszárban voltak?

13 Hol van Hamát királya, Arpád királya és Szefarvaim városának a királya, meg Héna és Ivvá?

14 Ezékiás átvette a levelet a követek kezéből, és elolvasta. Majd fölment az Úr házába, kiterítette azt Ezékiás az Úr előtt,

15 és így imádkozott Ezékiás az Úrhoz:

16 Seregek Ura, Izráel Istene, aki a kerúbokon ülsz! Egyedül Te vagy a föld minden országának Istene! Te alkottad az eget és a földet.

17 Uram, hajtsd hozzám füledet, és hallgass meg! Uram, nyisd ki szemedet, és láss! Halld meg Szanhérib minden beszédét, aki azért küldte ide ezt az embert, hogy gyalázza az élő Istent!

18 Igaz, Uram, hogy Asszíria királyai elpusztították a pogány népeket és országaikat.

19 Isteneiket tűzbe vetették, mert azok nem is voltak istenek, hanem csak emberi kéz alkotásai, fa és kő; ezért pusztíthatták el őket.

20 De most te, Urunk, Istenünk, szabadíts meg bennünket az ő kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy egyedül az Úr!

Ézsaiás biztató üzenete

21 Akkor Ézsaiás, Ámóc fia ezt az üzenetet küldte Ezékiásnak: Így szól az Úr, Izráel Istene: Mivel imádkoztál hozzám Szanhérib asszír király miatt,

22 ezt az igét jelenti ki róla az Úr: Megvet, gúnyol téged Sion szűz leánya, fejét rázza mögötted Jeruzsálem leánya.

23 Kit gyaláztál s káromoltál, ki ellen emeltél szót? Kire néztél gőgös szemmel? Izráel Szentjére!

24 Szolgáiddal gyaláztattad az Urat, és ezt mondtad: Sok harci kocsimmal fölmentem a legmagasabb hegyekre, a meredek Libánonra is. Kivágtam sudár cédrusait, válogatott ciprusfáit, eljutottam legtávolabbi csúcsára, legsűrűbb erdejébe is.

25 Kutat ástam, és ittam vizet; lépteimmel kiszárítom Egyiptomban a Nílus minden ágát.

26 Nem hallottad még, hogy én ezt régóta elvégeztem, jó előre kiterveltem? Most csak véghezviszem, hogy halomra dőljenek, rommá legyenek az erős városok.

27 Lakosaiknak ereje elfogyott, megrémültek, megszégyenültek; olyanok lettek, mint mezőn a növény, mint a gyenge fűszál, a háztetőn nőtt fű: elszáradt, mielőtt szárba szökkent.

28 Én tudom, ha leülsz, ha kimégy, vagy bejössz, és hogyan tombolsz velem szemben.

29 Mivel tombolsz velem szemben és elbizakodott beszéded fülembe jutott, horgomat orrodba vetem, zablámat a szádba, és visszaviszlek azon az úton, amelyen idejöttél!

30 Neked pedig ezt a jelet adom: Ebben az évben azt eszitek, ami a tarlón nő, a második évben azt, ami annak a magvaiból hajt; a harmadik évben azonban vessetek és arassatok, ültessetek szőlőt, és egyétek a gyümölcsét!

31 Akik megmenekülnek és megmaradnak Júda házából, azok újra gyökeret vernek lenn, és gyümölcsöt hoznak fenn.

32 Mert Jeruzsálemből terjed szét a maradék, és a Sion hegyéről azok, akik megmenekülnek. A Seregek Urának féltő szeretete műveli ezt.

Jeruzsálem megszabadul

33 Azért ezt mondta az Úr Asszíria királyáról: Nem jut be ebbe a városba, és nyilat sem lő rá; nem fordít feléje pajzsot, töltést sem emel ellene.

34 Azon az úton tér vissza, amelyen jött, de ebbe a városba nem jut be - így szól az Úr.

35 Pajzsa leszek ennek a városnak, és megszabadítom, önmagamért, meg szolgámért, Dávidért.

36 Akkor eljött az Úr angyala, és levágott az asszír táborban száznyolcvanötezer embert. Amikor reggelre fölkeltek, mindenfelé csupa holttest volt.

37 Ekkor Szanhérib, Asszíria királya fölkerekedett, visszavonult Ninivébe, és ott is maradt.

38 Egyszer aztán, amikor imádkozott istenének, Niszróknak a templomában, a fiai, Adrammelek és Szárecer, levágták karddal, maguk pedig elmenekültek Arárát földjére. Utána a fia, Észarhaddón lett a király.

37  És lõn, hogy meghallá Ezékiás, a király, meghasogatá ruháit, gyászba öltözött, és bement az Úr házába.

És elküldé Eljákimot az udvarnagyot, és Sebnát az íródeákot, és a papoknak gyászruhába öltözött véneit Ésaiáshoz, Ámós fiához, a prófétához.

Kik mondának néki: Így szól Ezékiás: nyomornak, büntetésnek és káromlásnak napja e nap, mert szülésig jutottak a fiak, és erõ nincs a szüléshez!

Talán meghallja az Úr, a te Istened, a Rabsaké beszédeit, a kit elküldött az õ ura, az assiriai király, hogy káromolja az élõ Istent, és szidalmazza azon beszédekkel, a melyeket hallott az Úr, a te Istened; és te könyörögj a maradékért, a mely megvan!

Így menének el Ezékiás király szolgái Ésaiáshoz.

És monda nékik Ésaiás: Így szóljatok uratoknak: ezt mondja az Úr: Ne félj a beszédektõl, a melyeket hallottál, a melyekkel szidalmaztak engem az assiriai király szolgái.

Ímé, én oly lelket adok beléje, hogy hírt hallván, térjen vissza földére, és elejtem õt fegyver által az õ földében!

Rabsaké pedig visszatérvén, találá az assiriai királyt Libna ellen harczolni, mivel hallotta volt, hogy Lákistól elindult.

És meghallván Tirháka, Kús királya felõl e hírt: eljött, hogy ellened harczoljon; ezt meghallván, követeket külde Ezékiáshoz, mondván:

10 Így szóljatok Ezékiáshoz, Júda királyához: Meg ne csaljon Istened, a kiben bízol, mondván: nem adatik Jeruzsálem az assiriai király kezébe!

11 Hiszen te hallottad, mit mûveltek Assiria királyai minden országokkal, eltörölvén azokat, és te megszabadulnál?

12 Hát megszabadíták-é azokat a népek istenei, a melyeket eleim elpusztítának? Gózánt, Háránt, Resefet és Telassárban Eden fiait?

13 Hol van Hamáth királya és Arphádnak királya, Sefarvaim városának királya, Héna és Ivva?

14 És elvevé Ezékiás a levelet a követek kezébõl, és olvasá azt, és felmenvén az Úr házába, kiterjeszté Ezékiás azt az Úr elõtt.

15 És könyörge Ezékiás az Úrhoz, mondván:

16 Seregeknek Ura, Izráel Istene, ki a Kerubokon ülsz! Te, csak Te vagy a föld minden országainak Istene, Te teremtéd a mennyet és a földet.

17 Hajtsd ide Uram füledet és halljad, nyisd meg Uram szemeidet és lássad! Halld meg Szanhéribnek minden beszédit, a melyeket izent az élõ Isten káromlására!

18 Bizony, Uram, Assiria királyai elpusztítottak minden országokat és azoknak földjét,

19 És isteneiket tûzbe veték, mert nem istenek voltak, hanem emberi kéznek csinálmánya, fa és kõ; így veszthették el azokat.

20 És most Uram, mi Istenünk! szabadíts meg minket az õ kezébõl, hogy megtudják a föld minden országai, hogy Te vagy, Uram, Isten egyedül.

21 És külde Ésaiás, Ámós fia Ezékiáshoz, mondván: Így szól az Úr, Izráel Istene: mivel hozzám könyörögtél Szanhérib miatt, Assiria királya miatt:

22 Ez a beszéd, a melyet az Úr felõle szól: Megútál téged, gúnyt ûz belõled Sionnak szûz leánya, fejét rázza utánad Jeruzsálem leánya;

23 Kit káromoltál és szidalmazál, és ki ellen emeltél szót, hogy oly magasra látsz? Izráel Szentje ellen!

24 Szolgáid által megkáromlád az Urat, és ezt mondád: Temérdek szekeremmel fölmentem e hegyek magaslatára, a Libánon csúcsára, és kivágom magas czédrusait, válogatott cziprusait, és behatolok végsõ magaslatába [és] kertjének erdejébe!

25 Én ástam és vizet ittam, és kiszáraztom lábam talpával Égyiptom minden folyóit.

26 Hát nem hallottad-é, hogy régtõl fogva én tevém ezt, az õskor napjaiban elvégzém ezt, és most elõhozám, hogy puszta kõrakássá tégy erõs városokat?!

27 És lakóik elájultak és megrendültek és megszégyenültek, [és ]lõnek [mint] a mezõ füve és gyönge zöldség, és mint a virág a háztetõn, mint szárba nem indult vetés!

28 Ülésedet, kimentedet, bejöttödet tudom, és ellenem való haragodat.

29 Ellenem való haragodért, és mert kevélységed fülembe jutott, vetem orrodba horgomat és szádba zabolámat, és visszaviszlek az úton, a melyen jövél!

30 S ez legyen jelül néked: ez évben ugartermést esztek és a másik évben sarjut, és a harmadik évben vessetek, arassatok és szõlõt ültessetek, és egyétek gyümölcsét.

31 Júda házának maradványa pedig, a mely megszabadult, ismét gyökeret ver alul, és gyümölcsöt terem felül.

32 Mert Jeruzsálembõl megy ki a maradék és a maradvány Sion hegyérõl; a seregek Urának buzgó szerelme mûvelendi ezt!

33 Azért így szól az Úr Assiria királyáról: Nem jõ be e városba, nyilat sem lõ reá, és nem szállja meg paizszsal azt, és töltést sem készít ellene.

34 Az úton, a melyen jött, visszatér, de e városba be nem jõ, azt mondja az Úr.

35 És megoltalmazom e várost, hogy megtartsam azt én magamért és szolgámért, Dávidért!

36 Akkor kijött az Úrnak angyala, és levágott az assir táborban száznyolczvanötezeret, és midõn reggel [az emberek] felköltek, ímé [azok] mindnyájan holt hullák valának!

37 Elindula azért és ment és visszatért Szanhérib, az assiriai király, és lakozék Ninivében.

38 És lõn, hogy mikor imádkozék, Nisróknak, az õ istenének templomában, fiai: Adramélek és Saréser levágák õt karddal; és ezek Ararát földére menekülvén, fia, Esárhaddon uralkodék helyette.