Add parallel Print Page Options

Jézus tanítása a tisztaságról(A)

15 Akkor farizeusok és írástudók mentek Jeruzsálemből Jézushoz, és ezt mondták:

"Miért szegik meg tanítványaid az ősök hagyományát? Amikor ugyanis étkeznek, nem mossák meg a kezüket."

Ő így válaszolt nekik: "Ti pedig miért szegitek meg a ti hagyományotokért az Isten parancsolatát?

Mert Isten ezt mondta: Tiszteld apádat és anyádat, és aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék.

Ti pedig így tanítotok: Ha valaki ezt mondja apjának vagy anyjának: Áldozati ajándék az, amivel megsegíthetnélek, azt ebben az esetben nem köti a parancsolat, hogy tisztelje apját és anyját.

Így tettétek érvénytelenné Isten igéjét a ti hagyományotokért.

Képmutatók, találóan prófétált rólatok Ézsaiás:

Ez a nép csak ajkával tisztel engem, a szíve azonban távol van tőlem.

De hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai."

10 Ekkor odahívta a sokaságot, és így szólt hozzájuk: "Halljátok, és értsétek meg!

11 Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert."

12 Tanítványai ekkor hozzá lépve megkérdezték tőle: "Tudod-e, hogy a farizeusok megbotránkoztak, amikor meghallották ezt a beszédet?"

13 Ő pedig így válaszolt: "Minden palántát, amelyet nem az én mennyei Atyám ültetett, ki fognak gyomlálni.

14 Hagyjátok őket, világtalanok vak vezetői! Ha pedig vak vezet világtalant, mind a ketten gödörbe esnek."

15 Péter ekkor ezt kérte: "Magyarázd meg nekünk az előbbi példázatot."

16 Ő pedig így szólt: "Még ti is értetlenek vagytok?

17 Nem gondoltok arra, hogy minden, ami bemegy a szájon, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe kerül?

18 Ami azonban kijön a szájból, az a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert.

19 Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és az istenkáromlások.

20 Ezek teszik tisztátalanná az embert. De az, hogy mosdatlan kézzel eszik, nem teszi tisztátalanná az embert."

A kánaáni asszony(B)

21 Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tírusz és Szidón területére.

22 És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltott: "Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek!"

23 Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá tanítványai, és kérték: "Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik."

24 De ő így felelt: "Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz."

25 Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: "Uram, segíts rajtam!"

26 Jézus erre így válaszolt: "Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak."

27 Az asszony azonban így felelt: "Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról hullanak."

28 Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!" És meggyógyult a leánya még abban az órában.

Négyezer ember megvendégelése(C)

29 Jézus azután eltávozott onnan, elment a Galileai-tenger mellé, felment a hegyre, és ott leült.

30 Nagy sokaság ment hozzá, és bénákat, nyomorékokat, vakokat, némákat és sok más beteget vittek magukkal. Ezeket Jézus lába elé tették, és ő meggyógyította őket.

31 A sokaság pedig csodálkozott, amikor látta, hogy a némák beszélnek, a nyomorékok épek lesznek, a bénák járnak, a vakok pedig látnak, és dicsőítette Izráel Istenét.

32 Jézus ekkor odahívta tanítványait, és így szólt: "Szánakozom a sokaságon, mert már három napja velem vannak, és nincs mit enniük; éhesen pedig nem akarom őket elbocsátani, nehogy kidőljenek az úton."

33 Tanítványai így válaszoltak: "Honnan volna itt a pusztában annyi kenyerünk, hogy jóllakassunk ekkora sokaságot?"

34 Jézus megkérdezte tőlük: "Hány kenyeretek van?" Ők így feleltek: "Hét, és egy kevés halunk."

35 Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre,

36 azután vette a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak.

37 Mindnyájan ettek, és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét tele kosárral.

38 Négyezer férfi volt, aki evett, az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva.

39 Ezek után elbocsátotta a sokaságot, beszállt a hajóba, és lement Magadán vidékére.