Add parallel Print Page Options

A templom felmérése. Isten két tanúja

11 Ekkor bírói pálcához hasonló, mérővesszőt adtak a kezembe, és ez a szó hangzott: "Kelj fel, és mérd meg az Isten templomát, az oltárt és az ott imádkozókat;

de a templom külső udvarát hagyd ki, és ne mérd meg, mert megadatott a pogányoknak, hogy a szent várost tapodják negyvenkét hónapig.

Az én két tanúmnak pedig megadom, hogy ezerkétszázhatvan napig prófétáljanak zsákruhába öltözve".

Ez a kettő pedig a két olajfa és a két gyertyatartó, amelyek a föld Ura előtt állnak.

Ha valaki bántani akarja őket, tűz tör elő szájukból, és megemészti ellenségeiket, és ha valaki bántani akarja őket, annak így kell megöletnie.

Nekik megvan az a hatalmuk, hogy bezárják az eget, hogy ne essék eső prófétálásuk napjaiban; és van hatalmuk arra, hogy a vizeket vérré változtassák, és megverjék a földet mindenféle csapással, ahányszor csak akarják.

És amikor bevégzik bizonyságtételüket, a fenevad, amely feljön az alvilágból, hadat indít ellenük, legyőzi és megöli őket.

Holttestük a nagy város utcáján hever, amelynek neve lelki értelemben Sodoma és Egyiptom, ahol az ő Urukat is megfeszítették.

A népek és törzsek, a nyelvek és nemzetek fiai látják az ő holttestüket három és fél napig, de nem engedik sírba tenni.

10 A föld lakói pedig örülnek ennek és vigadnak, ajándékokat küldenek egymásnak: mert ez a két próféta gyötörte meg a föld lakóit.

11 A három és fél nap elmúltával azután az Istentől az élet lelke szállt beléjük, és lábra álltak. Nagy félelem fogta el azokat, akik látták őket.

12 És hatalmas hangot hallottak a mennyből, amely így szólt a két prófétához: "Jöjjetek fel ide!" És ellenségeik szeme láttára felmentek a felhőben a mennybe.

13 Abban az órában nagy földrengés támadt, és a város tizedrésze összedőlt, a földrengés megölt hétezer főnyi embertömeget, a többieket pedig rémület szállta meg, és dicsőítették a menny Istenét.

14 A második jaj elmúlt: íme, a harmadik jaj eljön hamar.

A hetedik trombitaszó

15 A hetedik angyal is trombitált, és hatalmas hangok szólaltak meg a mennyben: "A világ felett a királyi uralom a mi Urunké, az ő Krisztusáé lett, és ő fog uralkodni örökkön-örökké".

16 Ekkor a huszonnégy vén, akik Isten előtt ülnek trónjaikon, arcra borultak és imádták Istent,

17 és így szóltak: "Hálát adunk neked, Urunk, mindenható Isten, aki vagy, és aki voltál, hogy kezedbe vetted nagy hatalmadat, és uralkodsz.

18 Haragra lobbantak a népek, de eljött a te haragod és a halottak felett való ítélet ideje, hogy megadd a jutalmat szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek; és azoknak, akik félik a te nevedet, a kicsiknek és a nagyoknak, hogy elpusztítsd azokat, akik pusztítják a földet."

19 És megnyílt az Isten temploma a mennyben, és megjelent templomában az ő szövetségének ládája, és villámlás, zúgás és mennydörgés, földrengés és nagy jégeső támadt.