Add parallel Print Page Options

Pétert és Jánost börtönbe vetik

Amíg beszéltek a néphez, eléjük álltak a papok, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok;

bosszankodtak ugyanis azon, hogy tanítják a népet, és azt hirdetik, hogy Jézus által van feltámadás a halálból.

Ezek elfogták őket, és mivel már este volt, őrizetbe vették őket másnapig.

De azok közül, akik hallgatták az igét, sokan hittek, és a hívő férfiak száma mintegy ötezerre emelkedett.

Péter a nagytanács előtt

Másnap összegyűltek Jeruzsálemben a vezetők, a vének és az írástudók;

Annás a főpap, Kajafás, János, Sándor és a főpapi család valamennyi tagja.

Középre állították és vallatták őket: "Milyen hatalommal, vagy kinek a nevében tettétek ti ezt?"

Ekkor Péter, megtelve Szentlélekkel, így szólt hozzájuk: "Népünk vezetői, Izráel vénei!

Ha minket ma egy beteg emberen gyakorolt jótett felől vallattok, hogy mitől gyógyult meg,

10 vegyétek tudomásul valamennyien, Izráel egész népével együtt, hogy a názáreti Jézus Krisztus neve által, akit ti megfeszítettetek, akit Isten feltámasztott a halálból: őáltala áll ez előttetek egészségesen.

11 Ez lett a sarokkő, amelyet ti, az építők, megvetettetek,

12 és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk."

Péter és János szabadon bocsátása

13 Amikor látták, hogy milyen bátran beszél Péter és János, és felfogták, hogy ők írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Fel is ismerték őket, hogy Jézussal voltak,

14 de mivel látták, hogy velük együtt ott áll a meggyógyult ember is, semmit sem szólhattak ellenük.

15 Felszólították tehát őket, hogy menjenek ki a nagytanács elől, és így tanakodtak egymás között:

16 "Mit tegyünk ezekkel az emberekkel? Mert hogy nyilvánvaló csoda történt általuk, azt tudja Jeruzsálem minden lakosa, és nem is tagadhatjuk.

17 De hogy tovább ne terjedjen a nép között, fenyegessük meg őket, hogy többé ne szóljanak az ő nevében egyetlen embernek se."

18 Miután tehát behívták őket, megparancsolták, hogy egyáltalán ne beszéljenek és ne tanítsanak Jézus nevében.

19 Péter és János azonban így válaszolt nekik: "Igaz dolog-e az Isten szemében, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre: ítéljétek meg magatok;

20 mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk."

21 Azok pedig, miután megfenyegették, elbocsátották őket, mivel semmi lehetőséget nem találtak arra, hogy megbüntessék őket, a nép miatt, mivel mindenki dicsőítette az Istent a történtekért,

22 ugyanis több mint negyven éves volt az az ember, akin a gyógyításnak ez a csodája történt.

A gyülekezet imádsága

23 Amint elbocsátották őket, elmentek övéikhez, és elbeszélték, miket mondtak nekik a főpapok és a vének.

24 Amikor ezt meghallották, egy szívvel és egy lélekkel felemelték hangjukat az Istenhez, és így szóltak: "Urunk, te teremtetted az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van,

25 te mondtad atyánknak, a te szolgádnak, Dávidnak szájával a Szentlélek által: Miért zúdultak fel a pogányok, és a nemzetek miért terveznek hiábavalóságot?

26 Felkeltek a föld királyai, és a fejedelmek megegyeztek az Úr ellen és az ő Felkentje ellen.

27 Mert a te szent Szolgád, Jézus ellen, akit felkentél, valóban megegyezett Heródes és Poncius Pilátus ebben a városban a pogányokkal és Izráel népével,

28 hogy végrehajtsák mindazt, amiről kezed és akaratod előre elrendelte, hogy megtörténjék.

29 Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet;

30 te pedig nyújtsd ki a kezedet gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Szolgád, Jézus neve által."

31 Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.

Testvéri közösség a gyülekezetben

32 A hivők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt.

33 Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem volt mindnyájukon.

34 Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták,

35 és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szüksége volt rá.

36 József például, akinek az apostolok a Barnabás melléknevet adták, ami azt jelenti: Vigasztalás fia, egy ciprusi származású lévita,

37 mivel földje volt, szintén eladta, elhozta a pénzt, és letette az apostolok lába elé.